Szendehely / EU nap

Budapest, 2004 április 24

Helyszín:Szendehely / általános iskola
Szervező: Salamon Attila
Tánctanár: Gájer Erika
Segéderő: Lilik Márta, Salamon Attila
Táncok: Circassian Circle, Cumberland Reel, 'A' körtánc, Canadian Barn Dance

Április 24-én a szendehelyi általános iskolában tartottunk táncházat egy európai uniós nap keretében. A táncház egyben Gájer Erika debütálása is volt skót tánctanárként, lelki támaszt (és egyéb segítséget) Lilik Márti és jómagam (Salamon Attila) nyújtottunk.

A rendezvény maga nagyon jól szervezett volt, látszott, hogy sok energiát fektettek bele. Bizonyára elfogultak voltunk (és vagyunk), de nekünk az angol pult tetszett legjobban. A fiúk skót szoknyában feszítettek, volt próbagolf és krikett, sőt az íreket is beolvasztották egy whiskey erejéig :)

A táncház tulajdonképpen a pultokat működtető diákok szórakoztatását szolgálta. Először a kisebbeket adták a kezeink közé, akik lelkesen, kb. 30-an álltak neki a táncnak. A nyitó táncot, a Circassian Circle-t nagyon élvezték, ezután a Cumberland Reelnél kissé elvesztek, de zárásként A körtáncot ismét nagy lelkesedéssel táncolták. Összességében levontuk azt a következtetést, hogy 10 évesnél fiatalabbaknak nem érdemes olyan táncot tanítani, ahol sokat kell állniuk.

A felsősökkel ugyanezt a programot próbáltuk végig, köretként egy Canadian Barn Dance-szel kiegészítve. Ők már az összes táncot sikeresen végigtáncolták. Itt már gond volt a fiúk aktivitásával, ők inkább az otthoni focimeccsnézők pózából szerették volna élvezni az előadást :((

Attila

Vissza a BSTK honlapra